Cselekedni kellett

2019. 02. 24., v - 11:26
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 35 éves taksonyi férfi láncfűrésszel sebesítette meg magát munkavégzés közben szombat reggel, a dunaharaszti rendőrök még időben elsősegélyt tudtak nyújtani számára.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Dunaharaszti Rendőrőrs járőreitől 2019. február 23-án délelőtt egy autós hölgy kért segítséget Dunaharaszti egyik utcájában. A kétségbeesett nő elmondta a rendőröknek, hogy autójában ül fia, akivel orvoshoz indult, mivel a fiú otthonában munkavégzés során megvágta a lábát egy láncfűrésszel. A sérült rengeteg vért veszített és egyre rosszabb állapotban volt, azonban a másik helyre költözött orvosi ügyeletet nem találták.

A rendőrök azonnal megkezdték a sérült állapotának felmérését, egyúttal értesítették a mentőszolgálatot is. A bajbajutott férfi ugyan eszméleténél volt, de arca és szája már elfehéredett, feltehetően a vérveszteségtől. A bokája felett lévő mély seb folyamatosan vérzett, a rendőrök erre steril gézlapokból nyomókötést tettek, a sérült láb térdhajlatába pedig szorítókötést helyeztek, csökkentve a további vérveszteséget. A férfit óvatosan vízszintes helyzetbe fektették az ülésben és lábait kissé megemelték, melynek hatására arca és szája ismét rózsaszínűre váltott, pulzusa jól tapinthatóvá vált.

A bajbajutott férfit a rendőrök ezek után átadták az időközben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték a sérültet további ellátása céljából.

A kép illusztráció, forrás: Internet  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam