Csoportos garázdaság Farádon
A csornai járőrök előállították a férfit bántalmazó farádi lakosokat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 30-án 20 órakor érkezett bejelentés, hogy megvertek egy férfit Farádon.
A helyszínre kiérkező járőrök széleskörű adatgyűjtést követően megállapították, hogy a sértett egy helyi vendéglátóhelyen szóváltásba keveredett öt farádi lakossal. A vitát követően hazaindult, azonban az egyik utcában ismét találkozott a csoport tagjaival, akik a korábbi konfliktusból fakadó sérelmeikre hivatkozva ököllel többször megütötték, majd a helyszínt elhagyták.
Az egyenruhások a sértett meghallgatását követően elfogták, majd előállították B. Orsolya 31 éves, P. Annamária 21 éves, B. Piroska 28 éves, K. Mihály 43 éves és B. László 35 éves helyi lakosokat.
A két férfi és a három nő ellen a Csornai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.