Drón segítségével fogták el a rendőrök a körözött személyt

2022. 05. 27., p - 14:39
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ercsiben bujkált a hatóságok elől az erőszakos bűncselekményt elkövető férfi.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ercsi Rendőrőrs egyenruhásai és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai drónos akciót tartottak 2022. május 26-án Ercsiben. Az ellenőrzés célja az utóbbi időben a településen megszaporodott, illegális hulladéklerakással megvalósított bűncselekmények megelőzése, felderítése, és az elkövetők elfogása. A művelet során a drón kezelője arra figyelt fel, hogy a Diófa utcában lévő lakóház hátsó részéből egy férfi – észlelve egy rendőrautó közeledését – kiugrik, majd elszalad a telek hátsó bokros része irányába. A drónkezelő közelítéssel és folyamatos követéssel a futó személyben felismerte az elfogatóparancs alapján körzött 18 éves ercsi férfit. A látottak alapján a műszer kezelője késlekedés nélkül a megfelelő helyre irányította kollégáit, akik elől a bujkáló megpróbált elfutni. Végül elfogták, megbilincselték, majd adatait leellenőrizték, melynek során megállapították, hogy egy korábban megvalósított felfegyverkezve elkövetett rablás miatt a férfi ellen körözés van érvényben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.