Életet mentettek a rendőrök

2021. 08. 03., k - 21:37
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Két szolgálatban lévő rendőr és két szintén szolgálatban lévő tűzoltó segített a balesetet szenvedett motorosnak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály munkatársai 2021. augusztus 3-án délután negyed 2-kor Budapesten a X. kerületben a Pongrácz út és Kerepesi út kereszteződésében észrevettek egy motorkerékpáros férfit, aki haladása során arccal a földre esett. A két főnyomozó azonnal a férfi segítségére sietett. Egyikük, Dankó Márton r. főtörzsőrmester, aki Police Medic képzésben részesült, megvizsgálta a sérültet, életjelet nem tapasztalt, ezért haladéktalanul megkezdte a mellkas kompressziót. Kollégája Jancsó Zsolt r. őrnagy pedig segítette a főtörzsőrmester munkáját. Kis idő múlva önállóan lélegzett a motoros, majd néhány másodperc elteltével már pulzust is lehetett tapintani. A segítségnyújtás első másodperceiben a balesethez ért még két szolgálatban lévő tűzoltó is, akik közül az egyik hívta a mentőket, a másik tűzoltó bajtárs pedig a forgalmat irányította a helyszín védelme és a további balesetek elkerülése érdekében. A sérültet stabil állapotban sikerült átadni az Országos Mentőszolgálat mentőtisztjének.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.