Elfogták a körözött győrteleki párt

2023. 05. 26., p - 09:18
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi ellen tizenegy elfogatóparancs volt érvényben.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói együttműködve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya munkatársaival összehangolt rendőri intézkedés keretében Budapest, VIII. kerületében elfogták V. R. 31 éves győrteleki lakost 2023. május 25-én. A férfi ellen összesen tizenegy elfogatóparancs volt érvényben. Több bíróság is körözte, mert nem kezdte meg önként a kényszerítés, testi sértés, járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetéseinek letöltését. Többszörösen körözték a férfit ezeken túl azért is, mert a részére kiszabott pénzbírságokat nem fizette meg, és azokat a bíróság elzárásra változtatta, de folyamatban lévő büntetőlejárásokban is szükségessé vált a felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása.

A rendőrök budapesti tartózkodási helyükön elfogták a férfi élettárását is F. D. 22 éves győrteleki lakost. A nő ellen egy elfogatóparancs volt érvényben, amit a Mátészalkai Rendőrkapitányság rendelt el azért, mert a szabálysértési eljárásban kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, és azt a bíróság elzárásra változtatta. A rendőrök a körözött férfit és nőt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahonnan büntetés-végrehajtási intézetbe vitték őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.