Eltévedtek, de épségben megtalálták őket

2016. 02. 09., k - 10:51
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltévedt két budapesti kiránduló Gyula külterületén. Miután egyikük a rendőrség segítségét kérte, az egyenruhások erdészekkel, vadászokkal indultak a keresésükre és épségben meg is találták őket.

Gyula külterületén 2016. február 8-án 17 óra körüli időben eltévedt két kiránduló. A férfi és a nő Városerdőről túrázni indultak, majd letértek az erdei ösvényről, több órát gyalogoltak, de nem találtak vissza az autójukhoz. Miután egyikük a segélyhívón rendőri segítséget kért, a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei és körzeti megbízottjai azonnal a keresésükre indultak. Tekintettel arra, hogy a kirándulók hosszú ideje az erdős részen voltak, az egyenruhásoknak nagy területet kellett átvizsgálniuk. A szolgálati autók hangjelzéseit váltva kapcsolták be és telefonon kérdezték a túrázókat, hallják-e a szirénát. Ebből próbáltak következtetni arra, hogy közelebb kerültek-e a bajba jutottakhoz.

 

Közben a rendőrök a területen dolgozó erdészek, illetve a helyet jól ismerő vadászok segítségét is kérték, velük sikerült megtalálniuk a budapesti nőt és barátját. Egyikük sem sérült meg, orvosi ellátást nem kértek, így a rendőrök a szolgálati autójukkal visszavitték őket az Erdészeti Erdei Iskola mellett parkoló kocsijukhoz.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.