Engedélye nélkül vitte el élettársa kocsiját

2020. 01. 29., sze - 06:43
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi körzeti megbízottak elfogták.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. január 28-án egy leveleki nő tett bejelentést, hogy a hajnali órákban eltűnt a gépkocsija. Rövid időn belül a Nyíregyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a kiadott körözvény alapján Nyíregyházán intézkedés alá vonták a járművet, és annak vezetőjét. A gépkocsit a bejelentő élettársa vezette, aki mint kiderült, az ő tudta és engedélye nélkül vitte el a járművet, amivel Budapestre szeretett volna eljutni. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították azt is, hogy a férfi úgy vezette a járművet, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, ezért ellene külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A körzeti megbízottak a férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.