Évkezdés – közös akciók a BKK munkatársaival
A budapesti rendőrök a villamos- és metróvonalak mellett a taxisokat is ellenőrizték, valamint a buszsávokat jogosulatlanul használókkal szemben is felléptek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében rendszeresen tart ellenőrzéseket a közösségi közlekedési eszközökön az utasok biztonsága érdekében. Januárban a metró 3-as vonalán, az 1-es, az 1A, a 2-es, a 2B, a 4-es, a 6-os és a 23-as villamosokon, megállóhelyeken és az aluljárókban tartottak ellenőrzést.
Az akciók során az egyenruhások 270 személyt igazoltattak, három személyt elfogtak – egyet garázdaság, kettőt körözés miatt –, négyen helyszíni bírságot kaptak – három köztisztasági, egy koldulás szabálysértés miatt –, valamint egy emberhez orvost kellett hívni.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a BKK munkatársaival együttműködve januárban két alkalommal ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát, amely során nyolc járművezető kapott helyszíni bírságot buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A BRFK Közrendvédelmi Főosztály rendőrei a BKK munkatársaival és a Közlekedési Hatósággal közösen 18 taxist ellenőriztek; közülük négyen helyszíni bírságot kaptak.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a későbbiekben is várhatók hasonló ellenőrzések.
A BKK közleménye itt érhető el.