Fokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC NBI-es labdarúgó mérkőzés napján
A rendőrség a mérkőzéssel kapcsolatban a csapatok szurkolóit az alábbiakról tájékoztatja:
A ZTE FC labdarúgócsapata 2024. október 6-án 15.30 órától az Újpest FC csapatát fogadja hazai pályán, amely kiemelt mérkőzésnek számít a szezon során, így felhívnánk mind a hazai, mind pedig a vendég szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzésre való beléptetés során kiemelt biztonsági intézkedésekre kell számítaniuk. Kérünk minden szurkolót, hogy a sportlétesítménybe csak olyan tárgyakat hozzanak magukkal, amelyek a sportrendezvény megtekintéséhez feltétlenül szükségesek és a pályarendszabály nem tiltja a bevitelét! Ezen biztonsági protokoll azért kiemelten fontos, hogy minden résztvevő a lehető legnagyobb biztonságban biztathassa a csapatokat a ZTE Arénában.
A mérkőzés napján Zala vármegyében – kiemelten Zalaegerszeg területén és a városba vezető utakon – fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani. Kérjük a Budapest irányából közúton érkező vendégszurkolókat, hogy a ZTE Arénát a Zalacsány – 76. számú főút – Zalaegerszeg, Balatoni út – Stadion utca – Október 6. tér útvonalon közelítsék meg. Annak érdekében, hogy a vendégszurkolók időben és biztonságosan megérkezzenek a mérkőzésre, a 76. számú főút Alsónemesapáti elágazásától a rendőrség segíti a sportlétesítménybe történő bejutást.
A vonattal érkező szurkolókat tájékoztatjuk, hogy a zalaegerszegi vasútállomástól a ZTE Arénáig, majd a mérkőzés végén vissza kizárólag autóbusszal biztosított az utazás. A mérkőzés végén a vendégszurkolók távozását, a forgalom folyamatosságát a rendőrség forgalomirányítással fogja segíteni. A mérkőzéssel kapcsolatos oda- illetve visszautazás zavartalansága érdekében kérjük a szurkolók együttműködését.
A ZTE Aréna környezetében útlezárások is lesznek. Az Október 6. tér az Ostoros Károly Csarnok sarkától a Zala Pláza hátsó bejáratáig, továbbá a Stadion utca a Zala Pláza dél-nyugati sarkától az Október 6. térig 2024. október 6-án 13.30 órától lezárásra kerül, oda csak a vendégszurkolók hajthatnak be. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a lezárás következtében a Zala Pláza északi oldalán található kavicsos parkolót, illetve a Stadion utca – Október 6. tér kereszteződésében lévő betonozott parkolót használni nem lehet.
Minden kedves szurkoló megértését ezúton is köszönjük!