Halmozta a szabálysértéseket

2023. 02. 03., p - 13:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az edelényi rendőrök előállítottak, majd szabálysértési őrizetbe vettek egy sofőrt, aki érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkező autójával, jogosítvány nélkül közlekedett.

Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei egy rendszám nélküli, közúti közlekedésre alkalmatlan kocsira lettek figyelmesek 2023. január 31-én a délutáni órákban, Szendrő külterületén. Az egyenruhások megállították, és intézkedés alá vonták a 28 éves szakácsi férfit. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr jogosítvánnyal, illetve az autó hatósági engedéllyel nem rendelkezik, valamint a műszaki feltételeknek sem felel meg a jármű. Az autóról többek között hiányzott a motorháztető is.

A szabálysértésen tetten ért férfit a rendőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértések elkövetését, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A sofőrt a bíróság két nap elzárásra ítélte, illetve tíz hónapra eltiltotta a járművezetéstől is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.

 

Polgárőr tartotta vissza a betörőt

Nem tudott ellopni semmit, mérgében végül egy autót rongált meg. A rendőrök kiérkezéséig a dunavecsei polgárőr visszatartotta a férfit.