Időben érkezett a rendőri segítség
A járőrök egy ózdi férfi életét mentették meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába augusztus 21-én 18 óra előtt érkezett a bejelentés, hogy egy férfi ózdi otthonában több helyen megvágta magát és erősen vérzik.
A rendőrök a helyszínre siettek, ahol megtalálták a zavart állapotban lévő férfit. A járőrök azonnal elsősegélyben akarták részesíteni a sérültet, de ő ezt elutasította, így segítőinek először az ellenállását kellett leküzdeniük. A szemmel láthatóan súlyos sérülésekre törölközők és egyéb ruhadarabok felhasználásával nyomókötéseket tettek – így csillapítva a vérzést – illetve kommunikációjukkal próbálták megnyugtatni, jobb belátásra bírni.
A súlyos sérüléseket szenvedett férfi ápolását a közben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai átvették, majd további ellátása végett rendőri biztosítással kórházba vitték.