Kelenföldön kiemelten

2026. 06. 10., sze - 10:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Marad a megemelt létszámú rendőri jelenlét a XI. kerületben.

Lakossági panaszokra reagálva a rendőrség május 28-a óta állandó, megemelt létszámú jelenlétet biztosít a Kelenföldi vasútállomás környékén. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei önálló, valamint a közterület-felügyelőkkel közös szolgálatot látnak el, emellett a BRFK Közrendvédelmi Főosztálya és a Készenléti Rendőrség is megerősítő erőket biztosít, így éjjel-nappal vannak rendőrök a területen.

Az akció első hetéről a helyszínen számoltunk be, az eredményekről itt írtunk.

Azóta – június 3–9. között – a kiemelten ellenőrzött területeken a rendőrök 360 embert igazoltattak. Elfogtak vagy előállítottak 19 főt; köztük 12 körözöttet, két gyermekotthonból szökött fiatalt, egyet-egyet pedig kábítószer birtoklása, beutazási és tartózkodási tilalom megsértése, szeméremsértés, rongálás, illetve garázdaság miatt. Közterületi alkoholfogyasztás miatt három, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt egy szabálysértési feljelentést tettek, míg köztisztasági szabálysértés miatt négy esetben szabtak ki helyszíni bírságot.

A rendőrség az önkormányzattal szorosan együttműködve továbbra is fenntartja az állandó, megemelt létszámú jelenlétet a XI. kerület frekventált pontjain.

A lakosságtól azt kérjük, ha bűncselekményt vagy szabálysértést tapasztalnak, azonnal hívják a 112-t!

 


Kapcsolódó oldalak