Kéretlen látogató

2026. 09. 25., p - 12:19
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi egyenruhások néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki tegnap délelőtt besurrant egy Wesselényi utcai lakásba.

Egy 40 éves férfi tett feljelentést, mert valaki bement a lakásukba, és a nappali komódjában kutatott. Mint elmondta, éjszakás műszakból érkezett haza és lepihent. Háromnegyed tízkor arra ébredt, hogy a házban lévő kutyája ugat. Ez gyanús volt, mert csak idegen jelenlétét szokta így jelezni a házőrző. Hamarosan észrevette, hogy a nappaliban van egy férfi, aki a komód fiókjait már kihúzgálta, értékek után kutathatott. Mivel megzavarta az idegent, az semmit nem tudott ellopni.

A bejelentést követően kollégáink szemlét tartottak a lakásban és az ismeretlen férfi személyleírását kiadták a szolgálatban lévőknek. Néhány óra múlva a helyi körzeti megbízottak a Május 1. utca környékén kiszúrtak egy férfit, akinek a testalkata, ruházata megfelt a leírásnak. Felszólították, hogy álljon meg, de ismét elfutott. A Béri Balogh Ádám utcában fogták el a 24 éves faddi férfit,  majd előállították.

A lopás vétség kísérletével meggyanúsított férfi részben beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak