Készenléti rendőrök is segítik a fehérvári focimeccs biztosítását

2023. 08. 04., p - 07:40
Készenléti Rendőrség

12 bevetési csoporttal készül a Készenléti Rendőrség (KR) a hétvégi, kiemelt kockázattal járó sporteseményre.

A focidrukkerek nagy örömére egy hete megindult a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A hétvégén már a második fordulók zajlanak. Vasárnap, azaz augusztus 6-án este a Fehérvár FC a Sóstói Stadionban fogadja a Ferencváros csapatát. Tekintettel arra, hogy a találkozó kiemelt biztonsági kockázatú sportesemény, ezért a játékosok mellett erre a meccsre a rendőrök is nagy erőkkel készülnek. A mérkőzés biztosításában a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett a KR is részt vesz.

Hogy a sportot kedvelő és a meccsre kilátogató vendégek minél nagyobb biztonságban érezhessék magukat, a KR Rendészeti Igazgatósága 12 bevetési csoporttal segíti a Fejér vármegyei rendőrök munkáját. A helyi egységeken túl a sporteseményen, illetve annak környékén mintegy 150 készenléti rendőr is jelen lesz közel 30 gépkocsival. A csapatszolgálati feladatok levezénylése érdekében a nagy létszámra tekintettel a helyszínen műveletirányító parancsnok is részt vesz a KR részéről.

A drukkereket arra kérjük, a meccsre érkezve, a focimérkőzés alatt és onnan távozva is tartsák be a rendezők és a rendőrök utasításait, hogy az esemény valóban a sport öröméről szólhasson!

Ajánljuk figyelmükbe a szurkolói rendbontások megelőzésével kapcsolatban korábban készült kisfilmünket, mely az alábbi linken érhető el: 

https://youtu.be/iALEs4q-vro

 

Fotóink egy korábbi fehérvári meccsbiztosításon készültek.                 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.