Készenléti Rendőrség: Előállított bőcsi garázdák

2014. 03. 06., cs - 14:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei előállították azt a két férfit, akik Bőcsön verekedtek össze.

Az észak-magyarországi régió közrendjének, közbiztonságának megerősítésére vezényelt Készenléti Rendőrség bevetési egységeinek munkatársai 2014. március 2-án a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrsének illetékességi területén láttak el szolgálati feladatokat.

 

A rendőrök szolgálatuk ellátása során 0 óra 35 perckor Bőcsön a Hősök terén intézkedés alá vontak egy társaságot, melynek a tagjai előzetes szóváltást követően egymásnak estek és jogosnak vélt sérelmeiket a náluk lévő baltával és vascsővel kívánták megtorolni.

 

A kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító L. Sándor 44 éves bőcsi lakost és fiatalkorú gyermekét a Készenléti Rendőrség munkatársai a helyszínen elfogták, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

A terheltekkel szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. 


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.