Komplex portyaszolgálat Miskolcon

2023. 06. 06., k - 11:41
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Portyaszolgálatot tartottak a rendőrök Miskolcon. A Miskolci Rendőrkapitányság kiemelt fontosságúnak tartja a közbiztonságot, és az itt élők nyugalmát, így a jövőben is számítani lehet hasonló jellegű ellenőrzésekre.

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai a megyeszékhelyen 2023. június 2-án és 3-án. A Miskolci Rendőrkapitányság, a Miskolc Önkormányzat Rendészet, és a MESZEGYI - Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai vettek részt az akcióban. Az ellenőrzéssorozat elsősorban a Miskolc belvárosát, a Búza teret, a Kisavast, illetve a Diósgyőri városrészt érintette, az Újgyőri főtérrel egyetemben.

A két nap alatt 58 főt igazoltattak a rendőrök, a járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholteszterek mind negatív értéket mutattak, csendháborítás miatt három esetben kellett intézkedniük az egyenruhásoknak. Továbbá a Búza térről két férfit állítottak elő a rendőrségre garázdaság elkövetése miatt. A rendőrök elsősorban a figyelmeztetést, mint elsődleges prevenciót alkalmazták, hiszen a közrend megóvása mindannyiunk közös érdeke.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.