Közbiztonsági akció Szabolcsban

2026. 07. 24., p - 10:49
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A háromnapos, több mint száz egyenruhás részvételével lezajlott akció mérlege: 594 igazoltatás és közel ezer intézkedés.

A Készenléti Rendőrség és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a nyíregyházi, nyírbátori, és tiszavasvári rendőrkapitányságok állománya komplex – közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, igazgatásrendészeti, bűnügyi és migrációs – ellenőrzést hajtottak végre július 20–22. között, amelyben összesen 130 rendőr vett részt. Volt, ahol ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel, az arra közlekedő valamennyi járművet megállították és átvizsgálták. A bűnügyileg frekventált településrészeken ingatlanokat is átvizsgáltak körözötteket keresve, valamint illegális termékek és eszközök után kutatva. A cél a lakosok biztonságérzetének erősítése és a jogsértőkkel szembeni határozott fellépés volt.

A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere is segítette.

Az egyenruhások 925 esetben intézkedtek, 594 főt igazoltattak, 107 gépkocsit ellenőriztek, 47 körözöttet fogtak el, 51 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 8 szabálysértési feljelentést tettek.

A vármegyénkben élők biztonságérzetének szavatolása érdekében a jövőben is szervez hasonló akciókat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel szorosan együttműködve.


Kapcsolódó oldalak