Közlemény

2022. 12. 06., k - 14:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állati csontokat találtak a közelmúltban egy balástyai tanya falában.

Az elmúlt napokban több helyen lehetett olvasni a sajtóban, hogy különféle csontokat találtak az egyik balástyai tanya falába temetve. A Kisteleki Rendőrkapitányság az ügyben az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint eljárást indított. Ennek során a szakértő 2022. december 6-án kelt véleményében egyértelműen megállapította, hogy a sajtóban megjelent feltételezésekkel ellentétben nem emberi, hanem állati maradványok kerültek elő. A csontok akár 50 éve is pihenhettek ott.

A Kisteleki Rendőrkapitányság az eljárást megszüntette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.