Lebukott a kapospulai autótolvaj
Társa biztatására, brahiból kötötte el a 16 éves fiú Dombóvárról a Suzukit.

Vasárnap késő este érkezett bejelentés a Dombóvári Rendőrkapitányságra, hogy egy kapospulai nevelőotthoni fiatalt láttak egy szürke kocsival furikázni. Mivel a fiúnak sem jogsija, sem autója nincs, kollégáink a keresésére indultak. Gyorsan meg is találták a falu határában, egy kukoricás mellett állt meg. Az egyenruhások elszámoltatták, mivel a kocsin több sérülés is volt. Előállítását követően jármű önkényes elvétele bűntett gyanújával hallgatták ki. A fiú részletes beismerő vallomást tett. Az engedély nélküli járművezetés miatt pedig őrizetbe vették, sorsáról a bíróság dönt. Elmondta, egy akkor este vidéken tartózkodó – szintén a helyi nevelőotthonban lakó – társa adta az instrukciót, hogy próbálja ki, milyen egy autót elkötni. Ötlete is volt, hol találhat olyan kocsit, amiben benne lesz a slusszkulcs. Mivel szeretett volna megfelelni a „kihívásnak”, gyalog elindult Dombóvárra. Meg is találta a tippként kapott Volkswagent, de a gazdája is ott volt a közelében. Tovább gyalogolt a központ irányába, néhány kocsiba benézett, de azokban nem volt kulcs. Kicsit tovább sétált, amikor meglátott egy sorompóval elzárt parkolóban egy szürke Suzukit. Abban benne volt az indítókulcs, ezért gyorsan beült és ráadta a gyújtást. Az sem szegte kedvét, hogy a sorompó zárva volt. A járdára hajtva kikerülte, bár a padka felütötte az autó alját, tovább tudott haladni. Egyenesen Kapospulára ment, ott várták a lakótársai. A közelükbe érve egy megfordulási manőver során árokba tolatott. Amikor onnan próbált kijutni, elakadt a hátsó lökhárító és részben leszakadt. Ezután a fiúk is beültek és egy kukoricatábla széléig autóztak. Ott találták meg őket a rendőrök. Ők értesítették a tulajdonost, aki elmondta, kicsivel korábban ért haza egy másik autóval és most a Suzukival ment volna tovább, de annak csak hűlt helyét találta.
Az ellopott-megtalált autó nagyjából 150 ezer forint értékben rongálódott és a jobb első ülésről eltűnt egy 550 ezer forint értékű hőkamera és egy kötött sapka is.
A Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatódik az ügy vizsgálata.
Ismételten kérjük a járműtulajdonosokat, hogy a parkolóban is mindig zárják le autóikat, ne hagyják benne az indítókulcsot és látható helyen semmilyen értéktárgyat sem!