Megtalálták

2022. 07. 01., p - 14:51
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Duna budapesti szakaszán találták meg a Visegrádnál eltűnt kislány holttestét.

Kajakozók bejelentését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányág Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2022. július 1-jén 10 óra körül a folyó fővárosi szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelben találták meg annak a lánynak a holttestét, aki június 29-én Visegrádnál tűnt el a Dunában.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.