Megtalálták az eltűnt 7 éves kislányt

2020. 08. 27., cs - 09:41
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskemét összes járőre kereste az eltűnt gyereket.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. augusztus 26-án 13 óra 35 perc körül, miszerint Kecskeméten, a Széchenyi sétány mellett található játszótérről eltűnt egy 7 éves kislány. A városban szolgálatban lévő összes járőr azonnal a helyszínre ment. Az adatgyűjtés során a család lakcíme és az eltűnés helye között is voltak olyan személyek, akik láttak egy - a személyleírásra hasonlító - kislányt szaladni. Az eltűnt gyerek szomszédjai elmondták, hogy járt ott a kislány, aki elmondta, hogy eljött édesanyjától, de már megy is vissza a játszótérre.

A keresésben résztvevő egyik egység 14 óra 15 perckor a Lunkányi János utcában megtalálta az eltűnt gyereket. A kislány elmondta, hogy nem bántotta senki. A játszótéren együtt játszott testvérével, de amikor egyedül maradt megijedt egy kutyától, ezért szaladt el onnan. A járőrpáros megnyugtatta a kislányt, majd beültették a rendőrautóba. A szüleit értesítették, akik azonnal érte mentek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen az ékszertolvaj

Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy magyarcsanádi férfit, aki ismerősétől elkért arany nyakláncot adott zálogházba.

 

Zsarolók rács mögött

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói pénz átvételénél érték tetten azt a 26 éves zsarolót, aki társával bűnös módon több mint egymillió forintot csalt ki ismerősétől.

 

Legyél Te is rendőr!

Újabb két oktatási intézmény csatlakozott főkapitányságunk pályaorientációs programjához.

 

Ál-vízóraleolvasók

A budapesti rendőrök elfogtak két trükkös tolvajt, akik magukat vízóra-leolvasónak kiadva loptak idős emberektől.