Megtiltott gyűlés

2023. 10. 13., p - 08:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a főváros területére 2023. október 13-ára bejelentett gyűlés megtartását. 

Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán 2023. október 13-án Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani.

A gyűlés illeszkedik a Hamász felhívásához, amely e napra a „harag kimutatására” szólítja fel híveit az egész világon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § 1. bekezdése alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az közvetlenül veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.