Nem ültek fel a provokációnak a rendőrök

2023. 05. 20., szo - 11:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A jogellenes budapesti gyűléssel összefüggő intézkedések mérlege.

 
A 2023. május 19-én Budapesten bejelentett, és a BRFK, mint gyülekezési hatóság által tudomásul vett gyűlés befejezését követően, 19 óra után néhány perccel a résztvevők egy csoportja az Oktogonról az Andrássy úton megindult a Hősök tere irányába.
 
A már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg kezdték provokálni a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral. A néhány száz főből álló agresszív tömeg egy órán keresztül folyamatosan és összehangoltan, erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon. A rendőrök számtalanszor hangosbeszélőn keresztül szólították fel őket a jogsértő cselekmény befejezésére.
 
Bár a rendőrök testi épségét közvetlenül veszélyeztető támadás egyértelműen megalapozta volna a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását, a rendőrök óriási  türelmet tanúsítva, kizárólag testi erővel tartották vissza a jogellenes gyűlés erőszakos résztvevőit. A rendőrök a lehető leghumánusabb módon hajtották végre feladataikat, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el. Négy embert, akiket a tömeg csaknem összepréselt, saját biztonságuk érdekében a rendőrök emeltek ki a veszélyzónából.  
 
Igazoltatásra tizenöt estetben került sor, hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a helyszínen két embert fogtak el és állítottak elő, két további esetben a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt. Pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés és gyülekezési joggal visszaélés miatt egy-egy szabálysértési eljárást kezdeményezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A jogellenes gyűlésen készült felvételeket tovább elemzik a nyomozók. 
 
A rendőrség mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot. Nyomatékosan felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy aki rendőrökre támad, azzal szemben a határozottan, a jogszabályokban foglalt kényszerítőeszközök alkalmazásával fogunk intézkedni. Azt is tudomásul kell venni, hogy veszélynek teheti ki magát az is, aki a rendőri felszólítás ellenére egy jogellenes gyűlés helyszínén marad, és a rendőrsorfaltól nem távolodik el. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Robbantani akart

A zuglói rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint robbantással fenyegetett​​ egy áruházat.

 

Rendőrkézen a gázolajtolvajok

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből tulajdonítottak el csaknem 1000 liter gázolajat.

 

Áruházakból loptak

Sorozatban lopott két férfi Szegeden. Az ügyben indult nyomozás lezárult.

 

Megelőzték

A Tolna vármegyei rendőrök egy interneten szerveződő illegális gyorsulási verseny megrendezését akadályozták meg a hétvégén Szekszárdon.