Nemzetközi együttműködés: cél a megelőzés és a segítségnyújtás

2019. 08. 11., v - 07:50
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magyar és román rendőrök közösen teljesítenek járőrszolgálatot Gyulán. Az együttműködés célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények megelőzése, a fürdővárosba Romániából érkező turisták segítése.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség együttműködésének részeként idén nyáron is teljesítenek szolgálatot román rendőrök Gyulán. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőreivel látnak el közös járőrszolgálatot, amelynek célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények, lopások megelőzése, a fürdővárosba érkező turisták, valamint szükség esetén a megnövekedett forgalom segítése. A város forgalmas terein, utcáin, a sokak által látogatott nevezetességeknél rendszeresen ellenőrzik a parkolókat, megkérik az autósokat, hogy a kocsijuk utasterében, amikor leparkolnak, ne hagyjanak értékeket! A várfürdőben is igyekeznek felhívni a strandolók figyelmét arra, hogy vigyázzanak a személyes dolgaikra! A román rendőrök útbaigazítást tudnak adni honfitársaiknak és anyanyelvükön tudják tájékoztatni őket a magyar jogszabályokról, előírásokról. Emellett a naponta előforduló, rendőri intézkedést igénylő élethelyzetek megoldásában is hasznosul az együttműködés. Így például a napokban egy gyulai férfi bevitt a Gyulai Rendőrkapitányságra egy táskát, amit a háza előtt, a hulladéktárolóban talált. A táskában egy román állampolgár nevére kiállított személyi igazolvány volt. Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség éppen Gyulán szolgálatot teljesítő rendőrei felvették a kapcsolatot a hazájukban dolgozó kollégáikkal és rövid idő alatt megtudták a nő telefonszámát. Amikor felhívták őt, éppen Magyarországon volt, így át is tudták adni neki a táskát benne az irattal. A nő nagyon hálás volt a segítségért. Gyulán, a turisztikai idényhez kapcsolódó közös magyar–román járőrszolgálat 2019. július 29-én kezdődött és augusztus 25-éig tart. Ez idő alatt Békés megyéből két rendőr teljesít szolgálatot a romániai Arad megyében.

magyar-román járőrszolgálat Gyulán

magyar-román járőrszolgálat Gyulán


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.