Rászorulókon segítettek a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök
Három esethez hívták egyenruhásainkat a hideg időben, a segítség nem maradt el.
Bejelentés érkezett egy győri fiatalembertől, miszerint ismeretlen embert látott az udvarukon. Kollégáink a helyszínen igazoltatták a férfit, aki elmondta, hogy nincs hova mennie. Nem volt megfelelően felöltözve, nagyon fázott, így a rendőrök meleg teát adtak neki és a szolgálati kocsiba ültették a további intézkedésig. A fiatalember hálálkodott a forró italért és a segítségnyújtásért.
Szintén Győrben, egy mosodából kért segítséget egy ember, aki ott melegedett, mert nem volt hova mennie. Kollégáink rövid időn belül a helyszínre értek.
Rendőreink mindkét esetben a győri hajléktalanszállóra vitték a kihűlt embereket.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei észrevettek egy középkorú férfit, aki fűtetlen, ablak nélküli lakásban tartózkodott, így a mosonmagyaróvári hajléktalanszállóra vitték.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök a hideg időre tekintettel folyamatosan járják a településeket. Kiemelt figyelmet fordítanak a bajba jutott, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre, és szükség esetén azonnal segítséget nyújtanak nekik.

Kérjük a lakosságot, hogy aki a hideg miatt veszélyben lévő emberekről tud, haladéktalanul jelentse be a 112-es segélyhívó számon.