Rendőri intézkedés közben halt meg egy őrjöngő férfi Zuglóban

2023. 06. 11., v - 11:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapítása szerint a halál nem az intézkedés következtében állt be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. június 10-én 12 óra 18 perckor érkezett bejelentés, hogy a XIV. kerület, Fráter György téren a lakók betörőt tartanak vissza. A kerületi járőrök érkezésekor a férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni. A rendőrök nem tudták megnyugtatni, a zavart férfi aktívan ellenállt a rendőri intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elégséges, ezért a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 48. § és 49. § szakaszai alapján elektromos sokkoló eszközt és bilincset alkalmaztak vele szemben.

A 37 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette, így a rendőrök  azonnal megkezdték az újraélesztését. Időközben megérkeztek a rendőrök által értesített mentők is, de már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére a férfi 13 óra 32 perckor a helyszínen életét vesztette, ezért értesítették a Központi Nyomozó Főügyészséget is.

A soron kívül, még aznap elvégzett hatósági boncolás során az igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a férfi halála nem a rendőri intézkedés következtében állt be. A halálesettel összefüggésben idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, pontos okának megállapítására további toxikológiai vizsgálatok szükségesek. Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatja. Felmerült, hogy az elhunyt előzőleg kábítószert fogyasztott, ezért ebben az ügyben a BRFK nyomozást rendelt el.

A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!