Sikeres életmentés

2023. 08. 15., k - 10:12
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 38 éves eszméletlen férfit húztak ki a patakból a komlói rendőrök.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2023. augusztus 12-én 14 óra 10 perckor arról érkezett bejelentés, hogy Hidas és Bonyhád között a Völgységi-patak betonhídja alatt egy férfi fekszik. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi a meder szélén vélhetően megcsúszott, majd a patakba esett, beütötte a fejét, amelytől eszméletét vesztette. A férfit a rendőrök kihúzták a patakból, az Országos Mentőszolgálat mentőegyégének helyszínre érkezéséig a mentésirányító útmutatásai alapján elsősegélyben részesítették, majd a tűzoltók segítségével a patakmederből kiemelték. 

Pálfalvi Nándor r. őrnagy, Bíró László r. őrmester, valamint Nagy Tamás r. zászlós a mentőknek átadták a férfit, akinek az életét a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.