Sok volt a rovásán

2022. 10. 20., cs - 10:05
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan ütközött neki egy rendőrautónak egy férfi Tata közelében, majd elmenekült a helyszínről. Kiderült, hogy ittassága mellett más rejtegetnivalója is volt.

Szabálytalan sávváltás miatt ütközött neki egy járőrautónak egy férfi a Tatát Szomóddal összekötő úton 2022. október 19-én késő délután. A balesetet okozó sofőr ezután nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A rendőrök követték a gépkocsit, ám amikor utolérték, a sofőr kiszállt és elszaladt. Nem kellett sok idő a rendőröknek, hogy azonosítsák és megtalálják a férfit. A helyi lakos egy közeli fogadóban rejtőzött el, akit egy szekrény alá bújva találtak meg.

Hamar kiderült, hogy több oka is volt a menekülésre. Egyrészt, ittas volt, amikor a balesetet okozta, emellett pedig egy bírósági és szabálysértési körözés is érvényben volt ellene. Ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

A 41 éves férfi ellen az ittas járművezetés miatt eljárást kezdeményeztek, az általa elkövetett szabálysértések miatt pedig több eljárás is indult vele szemben, majd őrizetbe vették.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.