Somogyszentpálon segítettek a körzeti megbízottak

2017. 01. 08., v - 06:17
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a polgármester közreműködésével segítettek egy asszonynak.

A Balatonkeresztúri Rendőrőrs egyenruhásai 2017. január 7-én a délelőtti órákban Somogyszentpál településen láttak el szolgálatot, amikor az egyik utcában egy asszonyra lettek figyelmesek, akinek láthatóan nehezére esett a mozgás. A rendőrök megszólították a hölgyet, aki elmondta, hogy a boltból tart hazafelé, nagyon fázik, és emiatt nehezére esik a járás is. Tóth Szabolcs c. r. törzsőrmester és Fehér Tamás r. főtörzsőrmester felajánlotta az asszonynak, hogy otthonába szállítja, aki a segítséget elfogadta.

Mivel a hölgynek rokona, hozzátartozója nincs, aki gondoskodni tudna róla, ezért a rendőrök felvették a kapcsolatot a település polgármesterével, aki biztosított az asszony számára egy az önkormányzat által működtetett épületben egy fűtött szobát, tisztálkodási lehetőséggel, valamint meleg ételt és italt is.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.