Százan a belvárosban

2023. 04. 27., cs - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök és a társhatóságok ismét átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjjel Budapest V., VI., és VII. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség összesen száz rendőrrel szervezett újra belvárosi akciót 2023. április 21-én éjszaka, amelynek végrehajtásában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Polgárőr Szövetség, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BFKH Közlekedési Hatóság munkatársai is részt vettek.

A rendszeres ellenőrzésének fő célja a belvárosi éjszaka nyugalma és a biztonságos szórakozás biztosítása, a garázda jellegű, erőszakos, vagyon elleni, illetve kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, valamint a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése.

Kábítószer birtoklása gyanújával a rendőrök öt embert állítottak elő. Két ittas járművezetővel szemben indult eljárás, míg 182 esetben az alkoholszonda negatív eredményt mutatott. Közigazgatási vagy helyszíni bírságot 26 esetben szabtak ki – többek között tilos jelzésen áthaladás, engedély nélküli járművezetés, záróvonal átlépése, biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Az ellenőrzések kiterjedtek a taxisokra is. Kisebb közlekedési szabálysértéseken kívül egy járműnek elvették a rendszámát és forgalmi engedélyét, a sofőrt pedig 600 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották engedély nélküli személyszállításért. Közterületi alkoholfogyasztás miatt 12 szabálysértési eljárás indult, négyen helyszíni bírságot, négyen figyelmeztetést kaptak. Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök két emberhez hívtak mentőt.

A társhatóságokkal ellenőriztek két belvárosi szórakozóhelyet is: az egyiket lakossági panasz alapján. Itt több más szabálytalanság mellett annak ellenére szólt hangos zene éjfél után, hogy erre nem volt engedélyük. Az önkormányzat munkatársai jegyzőkönyvet vettek fel, a zenét lekapcsolták, a vendégek távoztak.

A belváros biztonsága érdekében rendszeresen lehet számítani hasonló komplex ellenőrzésekre.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.