Szemfülesek voltak

2022. 11. 07., h - 10:31
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban két szolgálaton kívüli kollégánk is résen volt. Egyikük bolti tolvajt fogott el, másikuk pedig egy bűnügyi felügyeletet megszegő férfival szemben intézkedett.

Egy szolgálaton kívüli szekszárdi balesethelyszínelő – Brunner Ádám r. őrmester – az egyik megyeszékhelyi üzletben arra lett figyelmes, hogy a bolt biztonsági őre és egy vásárló kiabál egymással, majd a nő kiszalad a boltból. Kollégánk azonnal a biztonsági őrhöz sietett, aki elmondta, hogy az asszony korábban lopott az üzletből, csak elmenekült. Munkatársuk azonnal a tolvaj után szaladt, akit párszáz méter után feltartóztatott. Nem sokkal később megérkeztek a szolgálatban levő járőrök, akik a nőt előállították. Vele szemben lopás miatt eljárás indult a Szekszárdi Rendőrkapitányságon.

A második esetben, szolgálaton kívüli kollégánk Máté Zoltán r. százados, arra lett figyelmes, hogy egy általa jól ismert, bűnügyi felügyeletben levő férfi, aki nem hagyhatta volna el az otthonát, egy bevásárlóközpont lottózójában tartózkodik. Munkatársunk azonnal értesítette a szolgálatos járőröket, akik elfogták a 27 éves helyi lakost. A férfi nem először szegte meg a bűnügyi felügylet szabályait az elmúlt hetekben, korábban is intézkedtek már vele szemben, akkor ráadásul eltiltás hatálya alatt ült volán mögé.  

A bűnügyi felügyelet szabályainak megszegéséről pedig ezúttal is értesítették az illetékes ügyészséget és bíróságot is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.