Szigorúan ellenőrzött taxik

2023. 08. 24., cs - 11:39
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A személyszállítással összefüggő visszaélések visszaszorítása érdekében a rendőrség, a kormányhivatal és az illetékes hatóságok többnapos, mindenre kiterjedő ellenőrzést tartottak az Atlétikai Világbajnokság idején Budapesten. Összesen 234 taxist ellenőriztek, több engedélyt visszavontak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság, Budapest Főváros Kormányhivatalának  Közlekedésfelügyeleti Főosztálya és Fogyasztóvédelmi Főosztálya, a Nemzeti Adó és Vámhivatal és a Budapesti Közlekedési Központ tartott közös ellenőrzést a Nemzeti Atlétikai Központ környékén 2023. augusztus 21-én, 22-én és 23-án. Az akcióban részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, a Budapesti Polgárőr Szövetség és tagszervezetei, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai, valamint több taxitársaság saját ellenőrei is.

A három nap alatt összesen 234 taxist ellenőriztek. Csalás bűncselekmény miatt egy sofőrt állítottak elő, mert a gyanú szerint úgy állította át a taxiórát, hogy az magasabb összeget mutasson. Fix tarifa alkalmazása és más szabálytalanságok miatt kilenc taxiengedélyt visszavontak, túlszámlázás miatt három, míg nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt két eljárás indult. Engedély nélkül végzett tevékenység miatt egy sofőrrel szemben 600 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, soron kívüli műszaki vizsgára 12 gépkocsit rendeltek be, ketten pedig lejárt műszaki engedély miatt kaptak bírságot. A taxistársaságok saját ellenőrei az észlelt szabálytalanságok miatt öt munkatársukkal szerződést bontottak.

Hasonló ellenőrzések nemcsak az Atlétikai VB alatt folytatódnak, de a későbbiekben is várhatók.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!