Szolgálaton kívüli rendőr segített egy felborult autó sofőrjén az M3-ason

2025. 07. 07., h - 16:30
Készenléti Rendőrség

Lélekjelenlétének és gyors fellépésének köszönhetően sikerült megelőzni egy súlyosabb balesetet és megkezdeni a sérült ellátását az M3-as autópályán.

A Készenléti Rendőrség egyik, szolgálaton kívüli rendőre saját autójával haladt az M3-as sztrádán, amikor Hort közelében észrevett egy felborult személykocsit az árokban. A rendőr azonnal megállt és értesítette a mentésirányítást, majd megkezdte a segítségnyújtást.

A járműből már kiszabadult a sofőr, de mellkasi fájdalmakra panaszkodott. A rendőr biztonságos helyre segítette a férfit, megvizsgálta az állapotát, és kizárta, hogy más is a kocsiban tartózkodna. A sofőr szerint defekt miatt veszítette el az uralmát a jármű felett. A helyszíni jelek és a férfi viselkedése alapján azonban a rendőr ittasságra gyanakodott, amit a későbbi mérések meg is erősítettek.

A kolléga biztosította a forgalmat is balesetveszély csökkentése érdekében, és eltávolította a törmelékeket. A tűzoltóság és a mentők kiérkezéséig folyamatosan tartotta a kapcsolatot a mentésirányítással.

A mentősök a Hatvani Kórházba szállították a férfit, ahol mellkasi és hasi sérüléseket állapítottak meg nála. A helyszínelést követően a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Káli Autópálya Alosztályának munkatársai vizsgálták a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak