Teherautó alá szorult a bélapátfalvai erdőben

2018. 10. 19., p - 19:29
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az összehangolt tevékenységgel mentették meg a bajbajutott férfit.

A szombathelyi hívásközpontban dolgozó operátor, 2018. október 17-én 11 óra 50 perckor egy kétségbeesett hangvételű, életveszélyes körülményeket leíró férfi hívását fogadta. A bejelentő elmondta, hogy Bélapátfalvánál az erdőben egy teherautó gurult rá és már nem bírja sokáig, mert fuldoklik.

A hívást fogadó célzott kérdéseivel pontosította a bajbajutott aktuális helyét, és minden érintett készenléti szervet értesített. Így kapcsolódott be a keresésbe a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese is, aki - tudomást szerezve arról, hogy a bejelentő és az operátor még vonalban van egymással - a területen lévő szolgálati gépjárművek szirénázását javasolta, amelynek egyre erősödő hangja alapján a férfi jelezni tudta a telefonban, hogy valóban jó irányba megy a segítség.

Az összehangolt kommunikációnak köszönhetően a Bélapátfalvai Rendőrőrs két körzeti megbízott rendőre érkezett elsőnek a településtől több kilométerre lévő helyszínre, ahol a jármű alá szorulva megtalálták a bajbajutottat.

A 46 éves férfi már alig kapott levegőt, így a rendőrök farönkök segítségével megemelték a járművet, majd testi erejükkel tartották azt a Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat kiérkezéséig.

A férfit kiszabadították szorult helyzetéből és az egri kórházba szállították orvosi ellátásra.

 

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.