Trükközni próbált a simlis sofőr

2026. 09. 01., k - 15:11
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pörbölyön nem állt meg, Őcsényben fogták el kollégáink a pécsi férfit.

Közúti igazoltatás céljából próbált megállítani kollégánk egy fehér furgont 2026. augusztus utolsó napján röviddel negyed egy után Pörbölyön. Az Alsónyék irányába közlekedő autós előbb lassított és jobbra indexelt, majd hirtelen balra rántotta a kormányt és nagy sebességgel továbbhajtott. A körzeti megbízott utána indult, megkülönböztető jelzést használva próbálta megállásra bírni a férfit. A teherautó végig nagy sebességgel haladt, a sofőr irányjelzőt elvétve használt és több veszélyes előzést és egyéb közlekedési kihágást is elkövetett, szerencse, hogy nem történt baleset.

Közben a rádión kért segítség is megérkezett, körzeti megbízottak, közrendvédelmi és közlekedési járőrök Szekszárdról és Bátaszékről, több ponton próbálták a száguldó furgont megállítani, és drónt is bevetettek a szökevény felkutatására. Mint kiderült, Decsre érve egy földes úton parkolt le, a motort le sem állítva futott be a napraforgótáblába. Az összehangolt akció keretében az autó közelében egy pécsi nőt fogtak el kollégáink, aki állította, hogy ő vezetett, de nincs jogosítványa, ezért nem állt meg. A nőnél a szonda pozitív értéket jelzett, így előállították mintavételre, később a drogtesztje is pozitív lett.

Közben állampolgári bejelentés érkezett, hogy Őcsényben felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő alakra, aki a személyleírás alapján lehet a furgon vezetője. A helyszínre érkező egyenruhások igazoltatták a férfit, elszámoltatása során elismerte, hogy valóban ő vezette a „dobozost” úgy, hogy korábban már eltiltották engedély nélküli vezetés miatt. A csomagja átvizsgáláskor előkerült egy öngyújtó és egy átlátszó tégelyben fehér, kristályos anyag, amiről megállapították, hogy kábítószer. A 36 éves pécsi férfi azt is elmondta, fogyasztott a drogból vezetés előtt.

A renitens sofőrt előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.  Egyelőre kábítószer birtoklás vétsége és vezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak