Vége a rejtőzködésnek

2023. 02. 10., p - 09:41
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban két – hónapok óta bujkáló – jogerősen elítélt, körözött férfit is elfogtak a szekszárdi rendőrök. Egyiküket hat hatóság, közöttük több bíróság is körözött. Másikuknak embercsempészés miatt kell börtönbe vonulnia.

Egy 27 éves tolnai férfi ellen hat elfogató parancsot is kiadtak az elmúlt hónapokban. Többek között azért kereste a Szekszárdi Törvényszék, mert nem kezdte meg a jogerősen rá kiszabott börtönbüntetése letöltését. Emellett bűncselekmények elkövetése, és meg nem fizetett pénzbírság miatt is keresték, mind a szekszárdi, mind a győri rendőrök. Mindezek mellett körözte őt a Szombathelyi-  és a Szekszárdi Járásbíróság is.  A férfi több hónapja bujkált a rendőrök elől. A napokban Tolnán fogták el, ahol családja egy, a lakásban kialakított helyen rejtegette.

Egy másik férfit a Szegedi Törvényszék körözött hónapok óta. Őt embercsempészés miatt ítélték el, ami miatt közel 3 évre kellett volna börtönbe vonulnia, de elrejtőzött a hatóságok elől. A 41 éves bátai férfit kollégáink egy felújítás alatt levő ház padlásán találták meg Bátán.  

A nyomozók elfogásukat követően mindkét férfit börtönbe vitték.


Hírfolyam

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.