Versenyt futva az idővel

2024. 03. 19., k - 11:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértési eljárás indult egy tatabányai férfi ellen, aki ellopott egy fülhallgató-töltőtokot.

A Tatabányai Rendőrkapitányságra érkezett a feljelentés, miszerint március 4-én reggel Bicske és Oroszlány között közlekedő személyvonatról valaki ellopta egy fiatal lány fülhallgatóját. A sértett elmondta, hogy a fülhallgató töltőtokja és a telefonja összeköttetésben van egy applikációval, ami helyadatot küld a telefonra, ha a tokot kinyitják.

A feljelentő megadta az eszköz utolsó helyadatait. A Tatabányai Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő Csoport munkatársai megjelentek az utolsó rögzített címen. Versenyt futottak az idővel, mivel a készülék már alacsony töltöttséggel bírt. A rendőrök egy telephelyre értek, ahol átvizsgálták a helyiségeket.

Az egyenruhások kérésére a sértett az applikáción keresztül folyamatos keresést indított a fülhallgató-töltőtokra, mely ezáltal sípolt. Követve az egyre élesebb jelzést, a telephely biztonsági őrségének épületébe jutottak, ahol egy öltözőszekrényben találták rá az ellopott tárgyra. Az 58 éves elkövetőt hamar azonosították, vele szemben tulajdon elleni lopás miatt szabálysértési eljárást indítottak.

Borsodi Szilvia rendőr törzszászlós a sikeres felderítést követően visszaszolgáltatta az eszközt a tulajdonosnak.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!