Közrendvédelem

Együtt, helyben a rend szolgálatában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A folyamatosan végrehajtott, jó hatásfokkal működő rendőr-polgárőr közös szolgálatok tevékenységéért Göncruszka polgármestere levélben fejezte ki köszönetét és elismerését a Gönci Rendőrőrs parancsnokának.

Fokozott ellenőrzés a labdarúgó mérkőzés napján

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2014. augusztus 3-án 20 óra 30 perctől megrendezésre kerül az Újpesti FC – DVTK OTP Bank Liga NB I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.

Közös elfogás a polgárőrökkel

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy vasmegyeri udvarról akart vasat lopni az a férfi, akit zsákmánya megszerzését követően azonnal elfogtak az egyenruhások.

Megtalálták az idős asszonyt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök együtt keresték az eltűnt nénit Tamási határában.

Időben érkezett a rendőri segítség

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök rövid idő alatt megtalálták a magatehetetlen férfit.

Fokozott ellenőrzés Budapesten

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros IV. kerületében.

Összehangolt ellenőrzés

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség helikopterének segítségével több illegális hulladéklerakót találtak Heves megyében.