Közterületen csellengők Győrben és Sopronban
Az egyenruhások szállították haza a fiatalokat.
Az egyenruhások szállították haza a fiatalokat.
Vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt száguldott egy férfi Szegeden.
Az 1-es számú főúton haladt rokkantkocsijával a sűrű forgalomban.
A gyulai strandrendőrökkel közösen román rendőrök teljesítenek szolgálatot a Várfürdőben. Jelenlétükkel, tanácsaikkal igyekeznek segíteni az idelátogató honfitársaiknak.
Nógrád megye négy városában és környező településein láttak el megerősítő szolgálatot nagyobb létszámban a járőrök.
Egy tanúkihallgatás közben rosszul lett ügyfél sikeres újraélesztését alapozta meg az Uraj-Susai városrész rendőre.
A nyári időszak végéig a turisztikailag frekventált helyeken kerékpáros járőrök is segítik a lakosságot.
A kemecsei rendőrök elfogták azt a 24 éves körözött férfit, akit garázdaság bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, testi sértés bűntett és lopás vétség elkövetése miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
Sopronban csellengett el a 8 éves kislány.
Polgárőrökkel látnak el közös szolgálatot a Beledi Rendőrörs beosztottjai.