72 órán belül bíróság elé állt a prostituált
60 óra közérdekű munka elvégzésére ítélték.
60 óra közérdekű munka elvégzésére ítélték.
Lopott az áruházból, bíróság elé állt.
Két bíróság épületét is ki kellett üríteni egy bombával fenyegető telefonáló miatt.
A Szegedre látogató turisták mellett már helyiek is kértek felvilágosítást a Széchenyi téri pavilonnál posztoló rendőrtől.
Saját telefonjára talált rá egy aukciós oldalon.
Készenléti Rendőrség lovas egységei érkeztek a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra 2013. június 11-én, hogy a terület közrendjének, közbiztonságának megerősítésében közreműködjenek.
A 41 éves győri férfit a rendőrök a megáradt Rába folyóból húzták ki 2013. június 10-én este. Elmondása szerint, szerelmi bánatában választotta az iszapos folyómedret.
12 darab térfigyelő kamerát helyezek el Nyíregyháza belvárosban valamint az Ungvár sétány frekventáltan kiemelt helyén.
Az elzárt területen próbált a csónakházhoz úszni.
A Homokhátság bűnügyi és közbiztonsági helyzetét értékelték a térség polgármesterei, rendőri és polgárőr vezetői 2013. június 7-én a Mórahalmi Járási Közbiztonsági Fórumon.