A fia helyett csalóval levelezett
Kérjük az állampolgárokat, figyelmeztessék idősebb hozzátartozóikat, nehogy bűncselekmény áldozatává váljanak!

Egy kapuvári asszony tett feljelentést a rendőrségen, amikor rájött, hogy egy online csaló áldozatává vált. Elmondta, hogy a napokban kapott egy SMS-t ezzel a szöveggel: „Szia, anya, a régi telefonom elromlott.” Ezután egy népszerű üzenetküldő alkalmazáson keresztül a fia nevében levelező elkövető előadta, hogy tönkrement a telefonja, és nem tudja használni a mobilbankját, így az új készüléket sem tudja kifizetni. Az anya igyekezett hamar segíteni, ezért gyanakvás nélkül átutalt 280 ezer forintot egy ismeretlen bankszámlára.
A csaló további 300 ezer forintot kért újabb vásárlásra, ami már gyanús lett a nőnek, és visszaírt, hogy feljelentést tesz a rendőrségen, mire azonnal megszakadt a kapcsolat.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakembereinek tanácsai:
- Kérjük, az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények elkerülése érdekében ne utaljon idegennek ismeretlen számlára!
- Kezelje mindig fenntartásokkal a pénzt kérő üzeneteket! Ilyen esetben mindig vegye fel a kapcsolatot az érintett hozzátartozóval, hogy meggyőződhessen a kérés valóságtartalmáról!
- Ha felmerül, hogy bűncselekmény történt, jelentse be azonnal a 112-es segélyhívó számon!
További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról: https://kiberpajzs.hu/