A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.

Június 18-a délutánján a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ adott helyet a szépkorúakkal történő találkozóhoz, amelyen az előadó, Varga András r. százados a napjainkban előforduló és leggyakrabban az idős korosztály érintő bűncselekményeket mutatta be a résztvevőknek.
A témakörök igen változatosak voltak. Szó esett a besurranásos lopások, a zsebtolvajlás, illetve a rablás megelőzésének módjairól és lehetőségeiről.
Az előadás során kiemelt helyet kapott a sajnálatos módon gyakorta előforduló internetes és úgynevezett unokázós csalások, amellyel kapcsolatban az áldozattá válás megelőzésének módjairól bővebben beszélgettek a jelenlévők.
Az előadás keretében a szakember a fokozott óvatosságra és a kellő gyanakvásra hívta fel a megjelentek figyelmét. Az idősek hasznos ismertetőt kaptak a 112-es segélyhívó szám használatáról is.
A bűnmegelőzési előadó az alábbi fontos tanácsokkal látta el a nyugdíjasklubok tagjait:
- Kizárólag igazolt, ellenőrizhető kereskedelmi oldalról és eladótól vásároljanak!
- Hirdetési vagy aukciós oldalon – különösen magánszeméllyel folytatott tranzakció esetén – mindig ellenőrizzék az eladó besorolását, illetve az előző vásárlóktól kapott értékelését.
- Amennyiben egy termék, vagy szolgáltatás felkelti az Önök érdeklődését, úgy figyelmesen olvassák el az árucikkről adott tájékoztatást, valamint a forgalmazóra vonatkozó adatokat és ellenőrizzék azok valóságtartalmát.
- A megvásárolt termékről minden esetben kérjenek számlát! Ez szükséges a vásárlói jogok érvényesítéséhez is.
- Fontos, hogy lehetőség szerint a csomag tartalmának ellenőrzését követően tegyenek aláírásukkal olyan jognyilatkozatot, hogy „a terméket hiánytalanul és sérülésmentesen átvettem”.