A szomszédos vármegyéig mentek

2025. 06. 12., cs - 07:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csalók banki alkalmazottnak adták ki magukat, és közel 3,5 millió forinttal károsítottak meg egy téglási lakost. A hajdúhadházi rendőrök két férfit és egy nőt állítottak elő pénzmosás miatt.

Egy nő tett feljelentést a rendőrségen idén áprilisban. Elmondta, hogy banki ügyintézők gyanús pénzmozgásra hivatkozva több mint másfél óráig beszéltek telefonon vele, és arra kérték, hogy töltse le az AnyDesk alkalmazást. Miután ezt megtette, a számlájáról eltűnt szinte az összes megtakarított pénze, a csalók pedig elérhetetlenné váltak.

A nyomozók azonnal munkához láttak, és azonosítottak három Szabolcs vármegyei lakost, akikre június 4-én csaptak le. Mint kiderült, a csalásban egy 30 éves jánkmajtisi férfinak az volt a feladata, hogy szervezzen be embereket, akiknek fel kellett volna venni a kicsalt pénzt. Ezt ebben az esetben egy gacsáji páros akarta megtenni. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság mindhármukkal szemben pénzmosás miatt indított eljárást.

Öröm az ürömben, hogy a sértett még időben kapcsolt, és a rendőrség közreműködésével sikerült visszatartani az összeg egy jelentős részét.

A hasonló esetek elkerülése érdekében kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait:

  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! A pénzintézetek soha nem kérik a számlatulajdonosoktól ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó látja ezen adatokat!
  • A pénzintézet soha nem ad utasítást telefonon az ügyfélnek semmilyen átutalásra!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja Önnek!
  • Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.