Drága előfizetés
Csalók több mint félmillió forinttal károsítottak meg egy sértettet.

A napokban kapott üzenetet telefonjára egy 46 éves, Veszprém környékén élő nő, amelyben arról értesítették, hogy inaktiválták az egyik népszerű online médiaszolgáltatónál a fiókját. Először nem gyanakodott, mivel volt ilyen előfizetése, így az üzenetben leírtaknak megfelelően belépett a küldött weboldalra, és megadta személyes és bankkártyaadatait. Pár órával később azonban négy részletben különböző összegeket emeltek le a bankszámlájáról. A sértett ekkor kezdett el gyanakodni, hogy mégsem a filmes szolgáltató kereste meg korábban, és letiltotta a kártyáját. A csalók így is több mint 500 ezer forinttal károsították meg gyanútlan áldozatukat.
Az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények elkerülése érdekében, kérjük, fogadják meg a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós ajánlásait:
- Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják ki idegeneknek! A hátoldalon található CVC-kódot a hivatalos ügyintézés során sem kérhetik, ugyanakkor ennek ismeretében illetéktelenek online tranzakciókat hajthatnak végre a bankkártya fizikai jelenléte nélkül is.
- Amennyiben pénzügyi vagy egyéb szolgáltatóval folytatnak online ügyintézést, javasoljuk, hogy azt az érintett hivatalos, megbízható forrásából telepített applikációján keresztül végezzék el!
- Ismeretlen forrásból, SMS-ben vagy e-mailben küldött linkre soha ne kattintsanak!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.