Drága szerelmi ígéret

2024. 01. 18., cs - 10:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 23 éves győri fiatalembertől az online térben csalt ki egy ismeretlen nő 272 ezer forintot, hogy románcuk beteljesedhessen. A rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálják a bűncselekményt.

Egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg a későbbi sértett egy ismeretlen nővel január első hetében. Az online kapcsolatot telefonbeszélgetések követték, majd találkozót beszéltek meg. A hölgy a randevúért 8 ezer forint átutalását kérte egy számlaszámra, amelynek a férfi eleget is tett. Később az útiköltségére ismét 8 ezer forintot utalt a fiatalember, de a találka mégsem jött létre, mivel a nő azt állította, a pénz nem érkezett meg.

Ezután a nő – különböző okokra hivatkozva – több alkalommal már nagyobb összegeket kért, amelyeket a fiatalember gyanútlanul átutalt a megadott bankszámlára.

Miután a sértett pénze elfogyott, a csalárd partner minden elérhetőségét letiltotta áldozata elől, aki ezt követően feljelentést tett.

A Győri Rendőrkapitányság csalás vétség miatt indított eljárást. 

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. Az ilyen bűncselekmények megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.