Előbb pénz lett a csalásból, azután büntetőeljárás

2024. 02. 22., cs - 07:30
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számítógép-alkatrészeket kínált eladásra egy férfi az interneten. Nem voltak ilyen dolgai, ennek ellenére több emberrel is megegyezett, és előre kérte a vételárat. Öt vevőtől több százezer forintot csalt ki. Másokat azonban már nem károsít meg, mert a Mátrix Projektben dolgozó gyulai rendőrök elfogták.

„Áron alul sürgősen eladó!” – ilyen és ehhez hasonló, figyelemfelkeltő bejegyzésekkel hirdetett számítógép-alkatrészeket egy 31 éves férfi az egyik internetes oldalon. Azért, hogy az ajánlata még kecsegtetőbb legyen, azt is vállalta, hogy kifizeti a vevők helyett a postaköltséget. A piaci árhoz képest rendkívül olcsónak számító processzorokért, videókártyákért több vevő is jelentkezett, ráadásul a hirdető kérésére vállalták, hogy előre elutalják a vételárat. Négyen 30 ezer és 40 ezer forint közötti összegeket fizettek, egy vevő pedig közel 80 ezer forintot utalt el. A számítógép-alkatrészeket azonban hiába várták, mert az eladó soha nem is rendelkezett velük. Egy férfi, akit közel két hétig hitegetett, hogy hamarosan kézhez kapja a megrendelt videókártyát, végül feljelentést tett a rendőrségen. A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai 2024. február 21-én állították elő a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit. Beismerő vallomást tett, csalás vétség megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A rendőrök vizsgálják, hogy hány embert verhetett még át, vannak-e további károsultak.  


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.