Heten hétféleképpen
A napokban Tolna vármegyében 24 órán belül tett feljelentést hét olyan sértett, akiket online csalók ejtettek tévedésbe más-más módszerrel.
Az első sértett egy internetes hirdetésben talált kedvére való autót, majd a megbeszéltek szerint előre elutalta a foglalót a hirdetőnek. Az üzletből nem lett semmi, a Harcon élő nő 100 000 forintja bánta.
A második feljelentő egy üléshuzat-hirdetést látott a neten, melyben egyet fizet, kettőt kap akcióval ámították az érdeklődőket. A tolnai férfi megkapta az utánvétes csomagot, de a kibontás után kiderült, csak egy garnitúra huzatot kapott, az ajándék nem érkezett meg.
A harmadik sértettet egy ismeretlen telefonon kereste meg, és jó hozamú pénzügyi befektetést ajánlott. Néhány hónap alatt a megtévesztett szekszárdi férfi utasításoknak eleget téve több milliót utalt el idegeneknek, de sem a tőke, sem a hozam nem került hozzá.
A negyedik panaszos egy dombóvári férfi volt, aki egy ismeretlen cég online hirdetése alapján reklámtevékenységre fizetett be regisztrációt, de nem kapott megbízást, így közel 400 000 forintja bánta a próbálkozást.
Az ötödik feljelentőre egy idegen „férfi” írt rá, és az asszony elfogadta a jelölést. Onnantól rendszeresen tartotta a kapcsolatot a magát katonának mondó idegennel. Azt állította, hogy nyugdíjazása miatt rövidesen leszerel, de szeretné biztonságban tudni az összegyűjtött pénzét, csomagban küldené el a nő címére. Később egy hivatalosnak tűnő megkeresés alapján több részletben utaltattak el vele 150 000 forintot, hogy hozzáférhessen a küldeményhez. A csomagot azóta sem kapta meg, az ismerős pedig felszívódott.
A hatodik – egy szintén dombóvári – nő utánvétes csomagot vett át egy futártól, kifizette, majd kibontotta. Akkor jött rá, hogy nem is rendelt olyan terméket.
A hetedik sértett Magyarkesziből tett feljelentést, mert adathalászat áldozata lett. Ismeretlen tettes három alkalommal összesen 1,2 millió izraeli sékel értékben hajtott végre netes vásárlásokat a számlájáról.
Továbbra is kérjük, hogy online ügyleteknél is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
Idegeneknek ne adják ki személyes, banki és bankkártyaadataikat!
Ne utaljanak előre!
Mielőtt átvesznek egy csomagot, győződjenek meg róla, hogy egyáltalán volt-e ilyen rendelésük!
Lehetőleg megbízható webáruházakból vagy leinformálható árusoktól vásároljanak!
Ha mégis csalás áldozatává váltak, tegyenek feljelentést a rendőrségen!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére és felderítésére. A témával kapcsolatban a www.kiberpajzs.hu oldalon szerezhetnek további hasznos és aktuális információkat.