Kaszinózásra kellett a kicsalt pénz

2026. 02. 05., cs - 13:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jól jövedelmező befektetést ígért egy 19 éves, Hajdú-Bihar vármegyében élő fiatalember egy 15 éves békéscsabai lánynak, aki a magas hozam reményében több mint 230 ezer forintot utalt át neki. A férfit az egyik barátja is segítette azzal, hogy használhatta egy korábbi álprofilját és a bankszámláját is, holott tudta, az arra érkező pénz csalásból származik. A Békéscsabai Rendőrkapitányság eljárást indított mindkettőjük ellen.

Egy 15 éves békéscsabai lány tett bejelentést a rendőrségre 2025. november 23-án arról, hogy átverték. Elmondta, hogy néhány nappal korábban az egyik közösségi oldalon bejelölte őt egy fiatalember, akit nem ismert ugyan, de a közös ismerősökre való tekintettel visszajelölte őt. Még akkor felfigyelt az egyik bejegyzésére, amiben egy kisebb összeg befektetésével gyors és nagy összegű hozamot ígért. A lány felvette vele a kapcsolatot, majd az üzenetváltások után elutalt a megadott bankszámára 15 ezer forintot. Az ismeretlen „üzlettárs” ezután újabb utalást kért, mondván, pénz kell a pénz felvételéhez, majd további okokra hivatkozva újabb összegeket csalt ki a lánytól, aki közel 230 ezret utalt át neki. Ezután egy rövid ideig még leveleztek, majd a fiatalember egy idő után nem válaszolt. A tinédzser ezután az édesapja jelenlétében feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozók pedig a pénz és az elkövető nyomába eredtek. Eljutottak egy 19 éves, Hajdú-Bihar vármegyében élő fiatalhoz és annak 17 éves barátjához, akiket február 4-én gyanúsítottként hallgattak ki. Egyikük elmondta, hogy az az álprofil, amiről a barátja levelezett a lánnyal, az övé volt, még korábban az egyik exének írogatott róla. A bankszámla is az ő nevén van, ahová az utalások érkeztek. Arra is emlékezett, hogy aznap, mikor ez történt, a barátja elég nagy összegben játszott egy online kaszinóoldalon több-kevesebb sikerrel. A gyanú szerint egy harmadik társuk is részt vett a bűncselekményben, ő egy újabb bankszámlát nyitott a pénzek fogadására. A lefoglalt számítástechnikai és mobil eszközök alapján felmerült a gyanúja annak, hogy a fiatalok másokat is átverhettek. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a két fiatal ellen csalás vétség gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak