Lecsaptak a számlacsapolókra - a Mátrix Projekt újabb állomása

2023. 10. 20., p - 07:20
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig autóztak, hogy otthonukból bilincsben vigyék el azt a két férfit, akik a gyanú szerint részt vettek egy közel 5 milliós online csalásban.

A sztori ugyanaz volt: telefonhívás, „gyanús pénzmozgás”, töltse le az Anydesk alkalmazást, adja meg adatait. Néhány perc alatt leemeltek egy érdi asszony számlájáról 4.890.000 forintot. A pénz útjának visszafejtése két nevet dobott ki, lakcímük, tartózkodási helyük többszáz kilométerre Pest vármegyétől. A földrajzi távolságot letudva, az érdi rendőrök 2023. október 4-én hajnalban értek a tuzséri címekre, ahol mindkét férfit ellenállás nélkül elfogták, otthonukat átkutatták, számlakivonatokat, iratokat foglaltak le.

A 35 éves M. Norbert a hozzá vándorolt pénzeket egy nyíregyházi bankban vette fel. Számláját a 40 éves Sz. József megbízásából nyitotta, akinek aztán az érkező, majd felvett összegeket át kellett adnia 10% jutalékért cserébe. Így került az érdi asszony kicsalt pénzének egy része M. Norberten keresztül Sz. Józsefhez.

Sz. Józsefet és M. Norbertet pénzmosás bűntettével gyanúsították meg, szabadlábon védekezhetnek.

Az Érdi Rendőrkapitányság tovább nyomoz az ügy szélesítése, a tettesek társainak azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.