Ne dőljön be a csalóknak!
Csalók ismét akcióba lendültek Pest vármegyében.

Még mindig érdemes résen lenni, mert a telefonos csalók továbbra is próbálkoznak. Egy kis figyelmességgel megelőzhető a baj!
Augusztus első felében egy budaörsi nőt hívtak fel ismeretlenek, és először banki ügyintézőnek, majd később rendőrnek adták ki magukat. Ezt kihasználva rávették áldozatukat arra, hogy a pénze biztonsága érdekében egy QR-kódos linken keresztül töltsön le egy alkalmazást. A sértett megtette, és ennek segítségével hozzáfértek az egyik bankszámlájához, amiről így több mint 3 millió forintot tudtak megszerezni. Ezt követően pedig rávették a hölgyet, hogy egy másik bankszámlájáról mintegy 4 millió forintot utaljon át nekik.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a csalások elkerülése érdekében:
– Ne hagyja magát átverni, ne dőljön be a csalóknak: legyen gyanakvó!
– Tartsa észben: a banki ügyintézők soha nem kérik az ügyfeleket telefonbeszélgetés közben utalásra! Azt sem kérik, hogy telepítsen bármilyen alkalmazást telefonjára vagy számítógépére! A rendőrség sem kér ilyet!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán találnak.